|
Írta: Somogyi Botond
|
|
2012. január 20. péntek, 11:45 |
|
Úgy látszik, a két évvel ezelőtti választások után hiába örültek egyesek, mégsem elég a kétharmad.
Nem elég a kétharmad, ha az ország továbbra is egy szűk réteg birtokában van.
Nem elég a kétharmad, ha a közvéleményt formáló sajtónak nagy része a balliberálisok kiváltsága.
Nem elég a kétharmad, ha a bankok és multik a nemzetközi, globalista, csak saját meggazdagodásukat szem előtt tartó pénzügyi maffiózók irányítása alatt áll.
Nem elég a kétharmad, ha számos gazdasági-pénzügyi döntés a külföldi hitelminősítő intézetek hatáskörébe tartozik.
Nem elég a kétharmad, ha a szoclibek nem politikai ellenzékként, hanem a magyarság megátalkodott ellenségeként viselkednek. Bel- és külföldön egyaránt.
Nem elég a kétharmad, ha a megszavazott törvényeket nem engedik alkalmazni. Mert egy velejéig megromlott Európai Unióban élünk, ahol már nem a család, az erkölcs, a nemzeti érzés és a keresztyénség az alapvető érték, hanem a pénz és a rosszul értelmezett „másság toleranciája”. Ahol Daniel Cohn-Bendit zöldpárti, Martin Schulz szocialista és Guy Verhofstadt liberális frakcióvezetőket azzal kell nyugtatni, hogy az új törvények betiltják a magyar gárdaszerű alakulatokat, nehogy a cigány és zsidó kisebbségeknek bántódása essék. És nem arról tárgyalnak, hogy a magyar államadósságot a kormány próbálja szinten tartani, a költségvetési hiányt csökkenteni, a fizetési mérleg deficitjét megszüntetni, az országot a csőd széléről elmozdítani.
És nem elég a kétharmad, mert a szabadkőműves gyarmatosítók mindent elkövetnek, hogy a magyar nemzetet sárba tapossák, az ország szuverenitását tönkretegyék.
Nem elég a kétharmad, mert képtelen alkotni és dolgozni, erejét és idejét ugyanis a nemtelen támadások és aljas hazugságok kivédésére kell fordítania.
Nem elég a kétharmad, sőt még a négyötöd sem (a Jobbikkal ugyanis a jobboldal már négyötödöt tudhat magáénak), ezért talán eljött az ideje kijelenteni: a megmaradt egyötödöt fel kell számolni. Igaz, nagyon nehéz lesz, és sok segítségre nem számíthatunk. Ahogy nem kaptunk segítséget 48-ban sem. És hiába vártuk azt 56-ban is, az amerikaiak és a nyugat helyett az orosz tankok jöttek. Most sem fognak segíteni. Sőt. Támadni fognak a 21. századi új gyarmatosítás módszereivel: tankok helyett leminősítésekkel, pénzügyi manipulációkkal, szemenszedett hazugságokkal, valutaalappal, világbankkal és sok hasonlóval.
De mégis meg kell próbálni, mert tudjuk, mert érezzük, hogy az igazság a mi oldalunkon van.
Somogyi Botond
|
|
Írta: Somogyi Botond
|
|
2012. január 18. szerda, 12:22 |
|
Decemberi lelkigondozói találkozásimban újra és újra elhangzott beszélgetőtársaim részéről legalább egy mondat, az új év és a nagyobb szerencse, a boldogabb élet, az egészség, vagy egyszerűen csak valami más és jobb várásának a reménye. Különböző nemű és életkorú emberekkel beszélgettem, az egyetlen közös vonásuk az új évben való bizodalom volt.
Mondhatnám, ez fantasztikus! Egyszerűen bámulatra méltó, hogy történjen bármi, körülöttünk vagy bennünk, a remény él. Még mindig nem aludt ki. Azonban mondhatom ennek a totális ellentétét is: elképesztő, hogy évek sokaságával a hátunk mögött még mindig abban a hitben ringatjuk magunkat, hogy az életünk hipp-hopp, pusztán az év fordulója, az új év megérkezésének okán megváltozik. Ugyanolyan hazugságnak, önbecsapásnak érzékelem ezt, mint a másik sokat emlegetett mondatunkat, miszerint „az idő minden sebet begyógyít”. Nem. Az idő önmagában nem gyógyítja be a sebet. Mint ahogy az új év sem hoz semmi mást, semmi jobbat, semmi boldogságot önmagában. Mindkettőhöz mi magunk is kellünk. A mi felismerésünk, tisztán látásunk, a mi döntésünk, a mi akaratunk, a mi erőfeszítésünk, és talán leginkább a mi nyitottságunk. Nem, az élet, az új év nem hoz most sem semmi mást. Semmi mást, mint eddig. Eddig azonban önmagát hozta: a tökéletességet, a teljességet. Számtalan üzenetet, helyzetet, találkozást, álmot, érzést nekünk, hogy valamit meglássunk, megértsünk, hogy képesek legyünk mást gondolni és cselekedni, mint eddig, hogy vonzódásainkban, elragadtatásainkban meglássuk végre a szívünk mélyén elrejtett vágyakat, elutasításainkban, taszításainkban, a bennünk negatív érzések ébresztőiben pedig tulajdon árnyékszemélyiségünket. Nincs az a helyzet, nincs az a pillanat, ami valamiképpen nem rólunk szólna. Ami nem rejtené magában a lehetőséget, hogy végre megnyíljanak szemeink, és azt lássuk, ami van. Hogy ne sodródjunk tovább hajótöröttként, hanem biztos kézzel, kormányosként álljunk életünk hajóján. Hajótöröttként kiszolgáltatottak vagyunk, az események sodornak bennünket. Kormányosként a mi kezünkben a döntés. Az események, a sors fölé kerekedünk.
Te, aki olvasod most ezt az írást, mondhatod, hogy értelmetlen ez az egész. Vagy azt: feleslegesen járatod a szádat, mert mindezt én is tudom, mégis képtelen vagyok változtatni. Én is sokáig vergődtem, és még mindig bele-beleesem a „képtelenség hálójába”. Én is sodródtam, én sem láttam, én is az új évtől vártam a boldogságot. Csakhogy az nem és nem akart megérkezni. Persze alapvető kérdés, hogy mi a boldogság. Mitől érezzük boldognak magunkat? Általában kívül keressük. A másikban, valaminek az elérésében, megtartásában. Pedig a boldogság belül van. És nem kell hozzá senki és semmi. Egyfajta „kerek ez az egész világ” érzés, és benne én is, az én éltem is kerek, zavartalanul, a körénk húzott, egyre szorítóbbnak tűnő betonkerítés ellenére is. Valami olyasmi lehet ez, mint Pál „mégis öröme” (Gyökössy) a Filippi levélben. Talán csak néha sikerül megmártózni ebben, állandó, tökéletes megélése csak kevesek ajándéka. Lehetősége mégis ott van mindannyiunk előtt. Nincs, nincs más út az ember számára a földön, ha növekedni, fejlődni, megérteni, látni akar, mint befelé menni saját szívébe, s előhozni az elásott kincset, ami akár sár, akár arany, az övé – dolga van vele. Míg nincs utunk befelé, míg félünk saját magunk érzéseitől, valódi lényétől (amiben akár a vadállat is rejtőzhet), amíg nincs rend bent, nem lesz rend kint sem. Addig csodára várunk, boldog új évre, addig tovább sodor bennünket az élet századszor is ugyan abba a helyzetbe, de mi vakon, századszor is ezt csak a véletlennek, balszerencsének tulajdonítjuk, az életet, sorsot, a másikat hibáztatjuk érte. És közben elmúlik az élet: egyformán, változatlanul, boldogságot remélve, kergetve, nem találva. Az orrunk előtt volt: bennünk. Min múlik 2012?
Nem kívánok hát boldog új évet! Ha elégedetlen vagy az eddigiekkel, egyszerűen gondolj a szívedre. Belőle indul ki az élet (Példabeszédek 4,24) a maga teljességével. Örömével, bánatával, mélységével, magasságával, megértéseivel és meg nem értéseivel. Ez mind hozzátartozik, ez mind a Tiéd. Hogy ne csak nézz, hanem láss! Lásd önmagadat, sorsodat, utadat! (parokia.hu)
|
|
|
Az Üzenet január 15-ei számából |
|
|
|
|
Írta: Somogyi Botond
|
|
2012. január 19. csütörtök, 12:18 |
|
Az új esztendő fordujlóján eszünkbe jut, hogy milyen hamar telik az idő. Egyeseken ezért levertség mutatkozik, mások hajszolják az élvezeteket. Könnyen kísértésbe eshetünk, ezért az ige világosságában kell keresnünk a helyes választ – írja Szép Eduárd az Üzenet vezércikkében, melynek címe A reménység hitvallása.
Ugyancsak az új évről, az új tennivalókról ír Varga László is az Örvendezzünk című írásában.
A lapban interjút olvashatunk Kató Béla püspökhelyettessel, aki a református nyugdíjintézet befektetésieről számol be az olvasóknak.
A keresztyének száma nő, de arányuk csökken – tudhatjuk meg Békefy Lajos elemzéséből, amely a világ vallásainak elterjedését, a keresztyének számának változását veszi górcső alá.
Magyarországon újra elfogadták az egyházügyi törvényt, az elfogadott legnagyobb vallások közé bekerült a Hit gyülekezete is – erről olvashatunk az Üzenet 7. oldalán.
A negyedik oldalon két jegyzetet találunk, az egyik az imádságról, a másik a „szegény januárról” szól.
A Szentírás emberei című sorozatában Lőrincz István ezúttal Fébét mutatja be nekünk, ennek kapcsán pedig a tetstvérekkel együtt érző lelkületről ír.
|
|
Módosítás dátuma: 2012. január 19. csütörtök, 12:21 |
|
KÖNYÖRGÉS MEGGYÖTÖRT HAZÁNKÉRT |
|
|
|
|
Írta: Somogyi Botond
|
|
2012. január 13. péntek, 09:58 |
|
MI ATYÁNK! – Előtted mi mindnyájan, kik a földön lakunk, testvérek vagyunk, mert kezed és Lelked alkotása minden ember, azok is, akik előttünk éltek és utánunk jönnek, s városainkban és falvainkban talán még ugyanabból a vízből isznak, ha a forrásokat meg nem mérgezzük, s nem temetjük be azokat féktelen pazarlással és gátlástalan rablással. Azoknak Atyja, akiket mi nevelünk föl, vagy mások, más értékrend szerint, azoké, akik előttünk 1000 évvel jövőt álmodtak e tájon a kereszt jelében, s fognak még álmodni a történelmi idő végezetéig – érettük és mindnyájunkért, kik alkotásaid vagyunk, s egymásnak fele-barátai bölcs rendelésed szerint, s hogy valóban azok is lehessünk, felkiáltunk Hozzád: Mi Atyánk!
AKI A MENNYEKBEN VAGY – És mert földi dolgaink egyre bonyolultabbak, s már a kék ég ragyogása sem ugyanaz felettünk, és mert leszegzett tekintettel örök, bölcs célnak meg nem felelhetünk, és mivel belénk oltottad a csak Nálad csillapuló istenszomjat, meg az önmagunk meghaladásának páratlan képességét, és a sajgó honvágyat, mely végtelen otthonod felé űz ősidők óta, hogy Benned találjon enyhületet ajzott szívünk, ezért kitárjuk Feléd egész létünket, s hívunk magunkhoz: Aki a mennyekben vagy.
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED – Mert olyan helyen élünk, ahol emberek embereket aláznak meg, szégyenkezés nélkül hazug szóval, előítélettel és ítéletekkel dobálják meg a föld porából kezed által felemelt orcád-fényű alkotásaidat, gyermekeket és időseket, életerős férfiakat és élethordozó asszonyokat, és mert annyi szentségtelenség szállja meg naponta lelkünket munkahelyünkön, útközben, iskolákban, otthonainkban, a hitvesi ágyban és a médiában – s az önistenítő gőg annyi torzulása zuhan rá tömegjárványként népünkre, Isten szent nevének káromlását lobbantva fel ajkakon másodpercenként – ezért könyörögve kérünk: szenteld meg nevedet bennünk és közöttünk!
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD! – Mivel pedig újra éket vert közénk a lelkek alján lopakodó bizalmatlanság, és gyanakvóan, ármánykodó gyanúsításokkal nézünk egymásra – tartunk egymástól, hát betartunk egymásnak, s bizony már alig leljük fel azt a talpalatnyi helyet, ahol testestől, lelkestől nyugalmunk lehet – hogy újra egymásra találjunk, s önmagunkra leljünk, hittel kérünk:
jöjjön el a te országod!
LEGYEN MEG A TE AKARATOD! – S mert reánk tör pusztító utálatosságként a szerzés pogány láza, meg a konzumkényszeres vak vásárlási görcs, s a profitéhség delejező hatalma foglyul ejt és megsemmisít sok-sok lelket, és sokan rabszolgáivá válnak a csőlátású vak és értékveszejtő anyagiasságnak, maradék erőnkkel felfohászkodunk: legyen meg a te akaratod!
AMINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS.
MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NÉKÜNK MA, ÉS BOCSÁSD MEG VÉTKEINKET... ÉS NE VÍGY MINKET KÍSÉRTÉSBE! – Minthogy leginkább csak akkor szólunk Hozzád, ha érdekeink, mindennapi kenyerünk veszélyben forognak, s jövőölő vétkekkel vétkezünk magunk, egymás és ezredéve otthont adó édes hazánk ellen, meg sem gondolva a bűnt, mert sokaknak ez elég: nekem így jó, ahogy van, s nem veszik észre, hogy közben áthidalhatatlan árkot ásnak maguk előtt, melybe maguk esnek bele, hol a túlbecsülés, hol az önbecsmérlés forgószelétől sodorva, s mert csak ritkán tudunk igazán megbocsátani az ellenünk vétkezőknek, és egyre nehezebben cipeljük megbocsátatlan egyéni és közösségi bűneink sokasodó terhét – ezért kiáltunk Hozzád: ne vígy minket kísértésbe!
DE SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL! – S mert rajtunk még az évtizedeken át belénk sulykolt szolgalelkűség terhe, s még mindig nem tanultunk meg nyers bírvágyunkkal és a hatalommal helyesen bánni, szívünk bálványozó tévelygéseit megfékezni, ezért nemzeti és egyéni megújulásunk késlekedése okán igaz önismeretet és nemzeti önvizsgálatot kérve Tőled, fohászkodunk Hozzád, s kérünk, adj jó előmenetelt, igaz ügyünknek győzedelmet, meg azt, hogy utunkon derüljön ránk végre kicsit több öröm, ezért szólunk így Hozzád: szabadíts meg minket a gonosztól!
MERT TIÉD AZ ORSZÁG, A HATALOM ÉS A DICSÔSÉG MINDÖRÖKKÉ – És mert hinni akarunk hitünk, munkánk, hétköznapjaink értelmében, a népek és népünk, megszenvedett tulajdonú hazánk országnyi és európai emelkedésében, teljes szívvel, reménységgel valljuk: Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, s nem a pártütőké, idegen érdekek szerencsevadászaié, s nem az egyéni haszonszerzésből országot árulóké – így várjuk és munkáljuk a te országod növekedését közöttünk, s ezért magunkat Neked felajánlva, szeretnénk élni hazánk, házunk, egyházunk közösségében nemzedékről-nemzedékre jó békességben – evégre mondjuk el naponta a szívedben fogant Úri Imát, s mindezt bizalommal Neked, szebb és igazabb földi és magyar jövőt hozó, irgalmas és szerető Atyánknak, a Jézus Krisztus nevében, aki megtanított minket így imádkozni a Lélek által. ÁMEN.
Dr. Békefy Lajos
(Elhangzott a Kossuth Rádióban 2002 tavaszán, megjelent a Presbiter c. lapban és számos lapban, internetes portálon a Kárpát-medencében és a magyar nagyvilágban) |
|